Bukarest lenyomja Budapestet?
Bukarest lenyomja Budapestet?

A bukaresti Louis Vuitton üzlet nyitása előtt 2008-banValentino, Gucci, Alfred Dunhill, Max Mara, Burberry, Gerard Darel és Ermanno Scervino: csak néhány márka azok közül, akik üzletet nyitottak, vagy bővítettek 2011-ben Romániában. Igen, Romániában. Ennek kellemetlen…

Béreld ki az Akropoliszt!
Béreld ki az Akropoliszt!

Ami szűk két évvel ezelőtt még teljesen abszurdnak tűnt, az mostanra majdhogynem valósággá vált. A görögök mondjuk már akkor is nyakig ültek a slamasztikában, anyagi helyzetük gyors javítására pedig 2010 elején azt tanácsolta egy német képviselő, hogy adják el Korfut és az…

Még tengerszint felett nyit a The World
Még tengerszint felett nyit a The World

Reméljük ennél megkapóbb látvány fogadja majd az erre hajózókatEgy lumbágós teve felét sem adta volna már senki azért, hogy valaha is eljön ez a nap, de ez is azt bizonyítja, hogy csodák márpedig vannak. A héten ugyanis hivatalosan is megnyílik a dubaji The World, pontosabban…

Álom, luxuskivitelben
Álom, luxuskivitelben

Szűk 300 négyzetméteres házért 5,85 millió dollárt, vagyis 1,4 milliárd forintot kérni erőteljes túlzásnak tűnik. Két nyomós érv azonban mégis a vásárlás mellett szól: az egyik az, hogy a ház New York Cityben van, négy sarokra a Central Parktól. A másik pedig az, hogy…

Versacébe öltözik a kis Giovanni
Versacébe öltözik a kis Giovanni

Hosszú évek nélkülözése után végre révbe érhet Giovanni. Öntudatra ébredése óta ugyanis felháborodással vegyes önsajnálattal élte az életét, hogy alig akad valamirevaló gönc az ő méretében. Olyan üzletért, ami kimondottan az ő - szerinte korántsem különleges -…

Egyre vonzóbb Alfred Stokes-nak lenni
Egyre vonzóbb Alfred Stokes-nak lenni

Visszatér a személyzettartás divatjaA XXI. század európai korszelleme nem éppen vonzó munkának állítja be mások kiszolgálását, ez viszont csak az egyik oka annak, hogy az utóbbi időben minden eddiginél nagyobb lett a kereslet a butlerek iránt. A jelenség legfőbb okát ismét…

Belépő a klubba: öt Ferrari
Belépő a klubba: öt Ferrari

Ezen könnyen összeveszhetnek a Ferrari szuperklub tagjaiMegközelítőleg sincs még a világon annyira menő dolog, mint birtokolni egy Ferrarit. Az okokat hosszan lehetne sorolni a versenypályákon elért sikerektől kezdve az olasz formaterven át a lúdbőröztető motorhangig, de egyszerűbb…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása