Visszatért a Vertu?!
Visszatért a Vertu?!

A szebb napokat is megért Vertu tavaly év végén húzta le a rolót, egészen pontosan csődöt jelentett. A márkának ez persze nem volt akadály, hogy egy évvel később új modellel jöjjön ki. Az androidos Vertu Aster P hozza az elvárt kritériumokat, azaz drága és van 24/7 concierge szolgáltatás. Ez utóbbi…

Egymilliárdos kínai palota hipergazdagoknak
Egymilliárdos kínai palota hipergazdagoknak

Hát, eljött a pillanat. A kínai dollármilliárdosokkal ugyan már sokat foglalkoztunk a blogon, de most az első kínai kínai ingatlan is felkerült a listára. Azt persze tudtuk, hogy az ázsiai országban imádják a luxust, és a pénzt bár külföldön szeretik elkölteni, de azért a hazai pályát sem vetik meg.…

40 ezer milliomost találtak Kínában
40 ezer milliomost találtak Kínában

Ki tudja megmondani, hogy eddig is ott voltak, csak jól elbújtak, vagy gombaként nőttek ki a földből, mindenesetre tény, hogy ennyivel gyarapodott egy év alatt a kínai dollármilliomosok száma. Az adat a témában viszonylag megbízhatónak számító Hurun Research Institute-tól…

Európa a legkedveltebb úti cél
Európa a legkedveltebb úti cél

A burzsujok szeretnek sokat utazni, de láthatóan nem csak ők. Az elmúlt évben több mint egy milliárd turistaérkezést regisztráltak a világon, a turisták pedig az előzetes becslések szerint 1075 milliárd dollárt költöttek. Az úti célok között még mindig Európa vezet, a…

Bukni fognak a (dollár)milliomosok?
Bukni fognak a (dollár)milliomosok?

A szakértők szerint a dotcom lufi jelei mutatkoznak a nemzetközi műtárgypiacon. Az egyre magasabb áron elkelt tételek mögött ugyanis nincs is igazi kereslet, az árakat a spekulánsok hajtják az egekbe. Az aukciós házak szerint azonban nincs baj, hiszen a feltörekvő országok…

Burzsujlányként nehéz pasizni
Burzsujlányként nehéz pasizni

A burzsujpalánták élete nem csak játék és mese, hanem olykor nehéz is tud lenni. Tényleg. Erről Zong Fuli tudna mesélni, aki a kínai Marie Claire-nek panaszkodott a fiúkra éppen olyan stílusban, mint egy 13 éves tini. Csakhogy Zong Fuli már a harmincat tapossa, ráadásul még csak…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +