Az ország jó helyei: Mórahalom
Az ország jó helyei: Mórahalom

Bizony, bizony, ez a poszt egy olyan helyről szól, ahol még írmagját sem lehet felfedezni a burzsujságnak. Ettől függetlenül azért kellemes napokat lehet eltölteni az Alföld déli részén, ahol van ló, bivaly, és paprika. Az élet nagy meglepetése így idén ősszel Mórahalom lett,…

Igényes burzsujoknak magyar kutyaházat!
Igényes burzsujoknak magyar kutyaházat!

A milliomosok előszeretettel áldoznak kedvenceikre, ha kell, akkor mélyen a zsebükbe nyúlnak és vesznek elképesztő összegekért galambot vagy éppen négylábú társat. A "kiegészítők" természetesen ilyenkor szintén fontosak, hiszen nem mindegy hol és hogyan élnek a sokszor teljes…

Virágzik a luxus, de nem nálunk
Virágzik a luxus, de nem nálunk

Az LVMH konszern forgalmának 29 százalékát immár a Japánon kívüli Ázsia adja Aggódjanak bármennyire is az eurózóna jövőjén, a közel-keleti helyzeten, vagy az észak-koreai atomprogram alakulásán, a luxus örök és még ezekben az időkben sem tudja kizökkenteni semmi. Mi sem…

Az ország jó helyei: New York Cafe
Az ország jó helyei: New York Cafe

Régi-új hungarikum van születőben. A világ legszebb kávéházának választott budapesti New York Kávéház nemcsak burzsujoknak ajánlható, persze a fine dining étterme elsősorban az ő kedvencük lehet. A mintegy 120 éves épület néhány éve már régi pompájában áll, egyelőre…

Itt az első magyar luxussziget!
Itt az első magyar luxussziget!

Az első magyar úszó luxussziget Egy újabb úszó sziget terve önmagában már nem lépi át az ingerküszöböt. Olyan ez, akár egy csodaszép ingatlan, vagy egy új alpesi hegycsúcs tökéletes mása Dubai-ban - az első néhány ilyennél még szemünk-szánk tátva marad, de a tizedik…

Az ország jó helyei: Nyugat-Balaton
Az ország jó helyei: Nyugat-Balaton

A Balaton északi partja nekem mindig is "szimpatikusabb" volt mint a déli. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy a hegyoldalból gyönyörű kilátás nyílik a tóra. Itt kis szerencsével kifoghatunk olyan telket, ahol egy pohár bor mellett nyugodtan - kellően távol a szomszéd telkétől…

Burzsujgyereknek luxus babakocsi
Burzsujgyereknek luxus babakocsi

A stílus ugyan alapvetően adottság, de egyben tanulható folyamat is. A legfogékonyabbak kiskorban vagyunk, talán nem véletlen hogy a luxusmárkák közül sokan kínálnak a gyerekeknek is kollekciót. A legfiatalabb korosztály esetében most már nem csak rugdalózó jöhet szóba, az idei…

Kétmillió forint a Herendi cryptex
Kétmillió forint a Herendi cryptex

Jöjjön ismét egy kis hazai luxus. Asztali dísztárgy és mini széf egyben közel másfél millió forintért, ráadásul a Gordyus - a név ellenére magyar vállalkozásról van szó - által három hónap alatt gyártott cryptex jól is néz ki. A gyűjtőknek készült Herend for…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása