Sörkirakat lett az Andrássy út meglepetése

Mondhatnánk, hogy igazunk lett, a valóság ezzel szemben az, hogy minden szkepticizmusunk ellenére közelében sem jártunk az igazságnak. A helyzet ugyanis az, hogy a titokzatos olasz stílusikon egy sör, amiről korábban csak az ital fanatikusai hallottak, az Andrássy úti üzlet pedig soha nem lesz nyitva.

A miértre válasz is van: igazából nem is nyitnak üzletet, hanem néhány hétre bérbe vették azt tulajdonosától, kirakatát pedig gyakorlatilag reklámtáblának használják. PR fogásnak csillagos ötös, ráadásul igazán mókás, hogy pont a Vertu üzlet mellettit bérelték ki, így az arrafelé sétálókra az 1,4 és a 3,5 millió forintos luxustelefonok után egy üveg sör néz vissza a kirakat mögül. A pulpituson álló sörösüveg hátterében egy kanapé van, később pedig egy Peroni hűtő is lesz, de az üzletbe - ami ugye nem is üzlet - nem lehet bemenni, így ott nem tudunk hozzájutni a sörhöz. Hogy a szuperprémiumnak nevezett italhoz pontosan hol lehet majd hozzájutni és hogy bekerülhet-e a Tesco akciós újságjába (Angliában igen), arról nem tudtunk információt szerezni, ahogyan az is kérdéses, van-e élet Magyarországon a Heineken felett. Nem tisztázott még az ár sem: az itthon a Dreher által forgalmazott olasz stílusikon ugyanis külföldön egyáltalán nem kerül annyiba, amennyire a szuperprémium titulusról asszociálnánk. A már említett Angliában például 1,81 fontba kerül egy 0,66 literes üveg, ami 535 forintnak felel meg.

Az mindenesetre biztos, hogy remek PR húzás volt az Andrássy úti kirakatbérlés, ahogyan az is, hogy rendesen sikerült megvezetni a népet. Ebből is látszik, hogy komolyan gondolják a bevezetést, ahogyan a Citadellán tartott nagyon-nagyon VIP partira - ahol a pletykák szerint az életmódmagazin-főszerkesztőktől Andy Vajnáig mindenki jelen volt, aki számít, ráadásul csak ezért még Nicola Contét is idehívták - is súlyos összegeket költhettek. Kíváncsian várjuk, mi lesz a szuperprémium olasz stílusikon további sorsa Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr931869675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása