Így nevel belőled úriembert a Bentley

Gyakran látni olyat, hogy egy szuperautóból rövidgatyás, papucsos, jóllakott napközis tulajdonos száll ki – ez kicsit lehangoló tud lenni. Ha viszont Bentley-t veszel Amerikában, egy jó cuccod már biztosan lesz. Most ugyanis minden ügyfél, aki rendel egy tőlük egy új kocsit, kap egy hibátlan eleganciájú, szabó által méretre készített öltönyt az Astor & Blacktől. Sőt: nemcsak egy öltönyt, hanem egy inget és egy selyem-nyakkendőt is. Az Astor & Blacket 2004-ben alapította David Schottenstein, aki szerint a Bentley a luxus szinonimája, ezért pont passzol hozzájuk. Először csak az új modellre, a Mulsanne-ra vonatkozott az akció, de az ötlet annyira bejött a vásárlóknak, hogy kiterjesztették az összes típusra.

Nekünk is nagyon tetszik a kezdeményezés, marketinges szempontból és nevelő célzata miatt is. Egy néhány ezer dolláros, 1-1,5 millió forintos csomagról van ugyanis szó, ami egy 40-60 milliós kocsinál olyan mértékű engedmény, amitől még biztosan nem áll fejre a cég. A vásárlók viszont imádják, sokkal jobban, mint egy szimpla árengedményt. Szeretnénk Magyarországra is egy ilyen akciót, persze ahhoz előbb nem ártana egy hivatalos Bentley-szalon. Viszont Porsche vagy Ferrari/Maserati például van, a vásárlók egy részének pedig nem ártana megismerkedni az igazi eleganciával. Az utcaképet ugyanis nemcsak a luxusautók, hanem a jólöltözött burzsujok is javíthatják.

Fotók: astorandblack.com és Bentley

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr892429163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása