Mindenki szigetre vágyik

24sziget1.jpgA sziget nem okvetlenül jelent magányt is egyben

Sosem akartak még annyian elbújni a világ elöl, mint manapság, ami bátran tekinthető a XXI. század mellékhatásának. Az egzotikus szigetekre vonulás, illetve azok felvásárlása minden korábbi rekordot megdöntött az utóbbi években, amivel mondjuk előbbi nagyjából értelmét is veszítette.

Az apró szigeteken ugyanis elképesztően megnőtt a turistaforgalom az elmúlt években. Az 52 szigetet magába foglaló SIDS összesen 41 millió látogatót fogadott tavaly, bő 12 millióval többet, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ez a növekedés igen komoly kihívás elé állítja a tengerből alig kiemelkedő szigeteket, akik viszont nemigen lehetnek elutasítók a turistákkal szemben. Azok ugyanis több mint 12 milliárd dollárt hagytak náluk tavaly, egyéb munkalehetőségben pedig többnyire nem tobzódnak az apró szigetek.

Aki tehát valódi Robinsonozásra vágyik, annak nem maradt más hátra, mint bérelni, vagy venni egy teljes szigetet. Utóbbit ketten is megfogadták a közelmúltban; egyikük arról híres, hogy sokat fut a labda után, rossz napjain pedig agresszívoskodik, másikuk pedig arról, hogy - négy válásától eltekintve - a milliárdosok példamutató életét éli. Igen, Zlatan Ibrahimovic-ról és Larry Ellisonról van szó, akik közül az EB-ről már kiesett svéd csapat büszkesége egy Stockholm-közeli szigettel vigasztalódik. A Malaren tavon lévő 500 hektáros birtok a hírek szerint remek vadállománnyal is bír, a csatár így további lövöldözési ambícióit is kiélheti.

24sziget2.jpgEllison szigetének tengerpartja

Ellison szigete elsőre határozottan jobbnak tűnik, már csak fekvése miatt is. Igaz amíg Ibra 2,5 millió euró körüli összeget fizetett érte, addig neki valahol 500 és 600 millió dollár között kellett. Még szerencse, hogy az Oracle vezér a világ hatodik leggazdagabb embere, 36 milliárd dollárra becsült vagyona így ezzel nem szenvedett jelentős veszteséget. Ellison 365 négyzetkilométeres szigete Hawaii-hoz tartozik, a természetért és különösen az óceánért rajongó milliárdos pedig már régóta érdeklődik iránta. A milliárdos azonban nem saját magányának biztosítására vásárolta fel Lanai-t, inkább fejleszteni kívánja azt, elsősorban a turizmus felfuttatásával - abban azonban biztosak lehetünk, hogy magának is épít majd valamit arrafelé.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr414607788

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyedül egy szigeten 1. 2012.06.25. 13:59:37

Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Tom Neale ilyen ember volt. Nagy ívben elkerülve a tömegverekedéseket, három alkalommal összesen 16 évet lakott eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása