- Több mint 200 órát dolgoztak vele, de jobban jártak volna, ha inkább elmennek betonozni. A brit Arla nem másból, mint férfiak mellkasszőréből kívánt kabátot készíteni, ami egyben afféle kiállás is a klasszikus férfiasság mellett. Utóbbi még talán üdvözölendő is lehet, ha az egymillió szőrszálból álló kabát nem lenne minden idők egyik leggusztustalanabb ruhadarabja, amitől persze örömmel meg is válnak a tervezők 3800 dollár (850 ezer forint) ellenében. Wannabe David Hasselhoffok előnyben.
- Immár tevetej-turmixot is ihatnak a Ritz-Carlton Abu Dhabi Grand Canal vendégei. Hogy ez miért jó? Egyrészt azért, mert a tevetej nagyon gazdag proteinben, másrészt azért, mert a koktél állítólag a Közel-Kelet hamisítatlan ízvilágát nyújtja - bármit is jelentsen ez.
- A következő James Bond filmet is Sam Mendes rendezi, ami a Skyfall fényében jó hír. A 24. Bond-film várhatóan 2015. október 23-án debütál, a 007-es pedig továbbra is Daniel Craig lesz. A Skyfall bevételei amúgy már meghaladták az egymilliárd dollárt, amivel a valaha legtöbbet hozott brit film lett.
- A luxusmárka, az édesség és a vallás elképesztő kombinációjával rukkoltak elő Giorgioék. Az Armani Dolci Ramadan Chocolates aranyozott dobozban érkezik a Közel-Keletre, illetve New Yorkba és Milánóba, alkoholt pedig még véletlenül sem tartalmaznak a fine dining bonbonok. Az augusztus végéig elérhető Ramadan Chocolates-ból 88 euróba (25 700 forintba) kerül egy doboz, ami 72 csokit tartalmaz.
- Idén még alig vásárolt fel valakit az LVMH, pedig éppenséggel van mit visszaforgatni az üzletbe. A héten végre megtört a jég; Arnaulték hétfőn bejelentették, hogy kétmilliárd euróért megszerezték a Loro Piana 80 százalékát. Az olasz divatmárka főleg kötöttáruiról és szőrméiről ismert és biztosak lehetünk abban, hogy az LVMH hátterének hála egyre többet fogunk róla hallani a következő években.
- Egyetérthetünk abban, hogy robogózni egy Ferrari bukósisakban a legmenőbb. A karbonbetétek és a kézzel varrott bőr technikai oldalról nyilván túlzás, stílusilag mégis telitalálat.
- Úgy tűnik magára talál a Burberry. Az őszi problémák után az idei első üzleti negyedévben 18 százalékos forgalomnövekedést tudtak elérni, hála a jól teljesítő hongkongi és kínai piacoknak.
- Kuvait után Saint-Tropez-ben nyitott kávézót a Roberto Cavalli.
- Jelenleg Sopronban található Magyarország legdrágább napszemüvege, már ha azóta valaki nem abban veret a Balaton Soundon. A Bulgari 8102-ről van szó, aminek 1,1 millió forintos árát a szára tövében található 40 darab, 18 karátos aranyba foglalt gyémánt indokolja, tudtuk meg a Napszemüveg blogból. A 77 darabos szériából ez az egyetlen darab Magyarországon, a vásárlási élményt csak az ronthatja valamelyest, hogy az üzlet egy Intersparban van.
- Új lakó költözik az Andrássy útra, a változatosság kedvéért azonban nem egy luxusmárkáról van szó. A H&M az Andrássy út 40. alatt - a Jókai tér és a Nagymező utca között - nyit több mint 3000 négyzetméteres flagship store-t, ahol reméljük számos izgalmas tervezővel közösen készített limitált szériás kollekciók is lesznek majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.