Mire számíthatsz egy magyar Michelin-csillagos étteremben?
Mire számíthatsz egy magyar Michelin-csillagos étteremben?

Az előzetes hírek szerint március végén kiderül, hogy továbbra is rajta vagyunk-e a régió gasztrotérképén! A Michelin Main Cities of Europe legfrissebb kiadványa ráadásul ezúttal nálunk mutatkozik be, ez pedig van, aki szerint azt jelenti, hogy valami nagyon komoly dologra készülhetünk. Talán lesz…

Megnyílt az il Bacio di Stile étterme
Megnyílt az il Bacio di Stile étterme

Már az il Bacio di Stile legelső (nyilvános) tervei arról szóltak, hogy vacsorázni is lehet majd az Andrássy úti egykori bérházának tetején, mától pedig a nagyközönség számára is nyitva áll ez a lehetőség. A múlt csütörtöki zártkörű parti után ma hivatalosan is…

Arany ételek egy lakásétteremben
Arany ételek egy lakásétteremben

Annak ellenére, hogy már a harmadik Michelin-csillagos egységünket tudhatjuk magunk mögött egy gourmet burzsuj nem feledkezik meg a hazai lakáséttermekről sem. Az elmúlt években igen komoly népszerűségre szert tett helyek között bizony számos akad, ahol igen jót lehet enni.…

A legjobb étterem Budán
A legjobb étterem Budán

Remek a kilátás és a Duna jó oldalára került - két nyomós érv a Zona mellett azoknak, akik távol tartják magukat a gasztronómia végtelen mélységétől, ellenben szeretnek jó helyekre járni. Márpedig a Zona kétséget kizáróan jó hely, mi több a legjobb a Dunán innen. Ezt nem…

Vidd haza az évtized legjobb séfjét!
Vidd haza az évtized legjobb séfjét!

A rossz nyelvek szerint Ferran Adrià kezdi aprópénzre váltani a tehetségét. Az még rendben, hogy az elBulli boraiból vagy éppen az étterem relikviákból rendeznek aukciót, és azzal sincs gond, hogy előadásokat tart vagy kiállításokhoz adja a nevét, de legújabb ötlete a 70…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +